A révész a folyó egyik partjáról a másikra szállítja utasát. A mitológiában élet és halál között viszi át csónakjában az embert. Carla Galli értelmezésében pedig a köztes létből hozza át a lelket az életbe. Mindenki, aki világra hoz egy lelket, bizonyos értelemben a révész szerepét tölti be, és ez nem más, mint a szülő.
Gyakran természetesnek vesszük az életet, és elfelejtünk köszönetet mondani érte, amikor reggel felkelünk. Ez a köszönet, hála pedig épp az a fizetség, amellyel révészünknek tartozunk, és amelyre szükségünk van ahhoz, hogy belső csomóinkat kibogozzuk. A beteg gyökérzet megbetegíti a törzset, amely nem képes megtartani ágait, így lombja is elsatnyul: gyümölcsöt pedig nem terem. Ha tehát megvizsgáljuk a gyökérzetet, és megadjuk neki, amire szüksége van, előbbre juthatunk önmagunkban.
Ezt derítik fel a Carla Galli által tartott műhelyfoglalkozások is, ahol a családállítás (az ő szavaival élve: műhelyállítás) módszereivel segít feloldani olyan elfojtott, tudatalatti érzéseket, viszonyokat, amelyek az életünkre negatív hatást gyakorolnak.
A családfelállítás vagy családállítás módszerét Bert Hellinger, pszichoterápiával foglalkozó katolikus misszionárius fejlesztette ki a 80-as években, aki felismerte, hogy az ember életét nem csak a saját sorsa határozza meg, hanem hatással van rá szüleivel és más rokoni kapcsolataival kialakult viszonya is. Hellinger ezt „családi léleknek” nevezi. A Rupert Sheldrake által megfogalmazott morfogenetikus mező (morfe: struktúra, forma, genesis: keletkezés) erőterében lévő törvényeket figyelte meg, és terápiája lényege a mezőben található felborult rendek helyreállítása. Később kiderült, hogy a módszer alkalmas bármilyen létfontosságú szervezet, munkahelyi csoport vagy rendszer vizsgálására is.
Carla Galli hat éven keresztül tanulta Hellinger módszerét, és alkalmazza a mai napig műhelyfoglalkozásokon vagy „problémás” cégeknél. Munkája megdöbbentő eredményeket szül, ezt tanúsítja a legutóbbi összejövetel is, ahol több eseten keresztül meggyőződhettünk róla: milyen mély és kifürkészhetetlen az emberi lélek.
A műhelyfoglalkozás rövid bemutatkozással kezdődött. Tizenketten foglaltak helyet a kellemes, barátságos hangulatú teremben. Ezután Carla rövid bevezetőt tartott, melyben elmondta:
Egy kapcsolatban soha ne a kiadást, a bosszúságot keressük, hanem az értéket, a bevételt találjuk meg, akár mint sorsunk könyvelői. Ekkor rá fogunk döbbenni, mennyi mindent kaptunk, még ha fájdalmasan is szereztük meg tapasztalatainkat. Ekkor megjelenik bennünk a hálaérzet, a szeretet, és a szeretet révén a megbocsátás.
A szülőknek minden nap köszönetet kellene mondanunk, amiért világra segítettek minket. A hozzávalót nekünk kell megteremtenünk, megszereznünk, és nem hibáztathatjuk őket azért, amit nem tudtak megadni, hiszen a legfontosabb már a miénk: és ez az élet. Énképünk alulfejlett marad, ha nem becsüljük meg a szüleinket és az életünket. Einstein napi százszor mondott köszönetet különböző dolgokért. Én is próbálkozom ezzel, de jó, ha húszig eljutok.
Sajnos a legtöbb gyerek átvállalja szülei nehézségeit, szeretetből. Holott víz nem folyik felfelé. A szülőnek kell gyermekét támogatnia, és nem fordítva. Ha egy szülőnek problémája van, akkor azzal a saját szüleihez kell, hogy forduljon, és nem a gyermekéhez. Gyermeke lesz majd az, aki megtanulja, hogyan segítse majd ő is az utódait. A gyermeknek meg kell tanulnia nemet mondani, hisz a szülő mindig erősebb nála, mert ő hozta világra. Legyünk tehát hálásak, de ne azonosuljunk szüleink gondjaival.
Aki egész életében a haragot táplálja, megreked a fejlődésben. Megreked a béka-pozícióban, és lentről figyel, a fűrengeteg közepén, ahonnan ki sem lát. A sas-pozíció előfeltétele, hogy felemelkedjünk, megértsük a dolgokat, ezáltal fentről lássuk az egész területet, ahol létezünk.
Ha haragszunk, akkor nem vállaljuk a felelősséget. Az önsajnálathoz is akkor fordulunk, ha el akarjuk kerülni azt. Az „Én, szegény Én” játszmája közben elfelejtjük, hogy mindig kettőn áll a vásár. Minden, ami történik velünk, vagy általunk, abban részt vettünk. Az önsajnálat ráadásul bevonzza az alátámasztást is: az „Ugye, én megmondtam?” típusú mondatot mindenki ismeri…